Háztartási gépek

Szépséghibás mosógép vásárlása



Hogyan vásároljunk olcsón jó mosógépet? Friss cikkek:

A mosógép nem olcsó háztartási eszköz, bár mindenképpen hasznosnak mondható. Ma már tényleg szinte nincs háztartás mosógép nélkül. Teljesen természetesnek vesszük, hogy saját lakásunk berendezésekor az elsők között választjuk ki a mosógépünket.

Ha szeretnénk egy kicsit spórolni, akkor érdemes megfontolni a szépséghibás mosógép vásárlását is. A szépséghibás mosógép ugyanolyan jól működik, mint bármelyik hibátlan társa, csakhogy súlyos ezreseket, akár tízezreket lehet megspórolni velük, s általában olyan helyre kerülnek, ahol egyáltalán nem feltűnő a küllemi hibájuk. Egyes szépséghibás mosógépek akár féláron megvásárolhatók, s biztosan mindenki örülne pl egy hatodik érzék százhúszezer forintos mosógépnek, melyet ötvenezerért vett meg.

Ezek a mosógépek általában a szállítás során nyomódtak meg, illetve olyan gépek is lehetnek közöttük, melyek kiállított darabok voltak.

A szépséghibás mosógép vásárlásakor alaposan nézzük meg a háztartási gépet, lehetőleg olyat válasszunk, amelynek az oldalán van sérülés és nem az elején, ahol nagyon szembetűnő. A sérülés pedig olyan benyomódás legyen, amelynél a festék még nem jött le. Jó esetben olyan szépséghibás mosógép is az utunkba kerülhet, amelynek akár csak a hátulján van nyomódás, amely a mosógép működését egyáltalán nem befolyásolja. Jómagam olyan mosógéppel rendelkezek, amelyet kb 18ezer forinttal olcsóbban vettem, mint a hibátlain társai, ám ma sem tudom már pontosan, hogy hol lehet a hibája, mert valahol a hátuljánál van. 8 éve kitűnően működik és még soha nem kellett szerelőt hívni hozzá.

Szépséghibás mosógépet szerte az országban vásárolhatunk a nagyobb településeken. Ha szerencsénk van, a hibája miatt még tovább alkudhatunk a már csökkentett árból. S a szépséghibás mosógép is ugyanúgy rendelkezik garanciával, mely alatt ingyen megjavítják, vagy kicserélik az alkatrészeket, ha az rendeltetésszerű használat során romlott el.

Ha pedig már megvásároltuk saját kifogástalanul működő, szépséghibás mosógépünket, akkor az első pár nap után valószínűleg eszünkbe sem fog jutni, hogy azt a kis sérülést vizsgáljuk. Mi több, ha vendégek érkeznek, még el is fogunk dicsekedni vele, hogy milyen olcsón tudtuk megvenni ezt a szépséghibás mosógépet, pedig csak egy kis nyomódás van rajta. Ha akarják, meg is kereshetik a mosógép szépséghibáját.

Ha olcsóbbat szeretne vásárolni, mint a szépséghibás mosógép, akkor már csak a használt mosógép választása lehet ennél olcsóbb. Elvileg mindent ki lehet takarítani, fertőtleníteni, szóval ez is egy megoldás, ám ennek ennyivel lerövidül az élettartama is, s ki tudja mennyire használták rendeltetésszerűen.




Mosógépek

Használt mosógép -
a legolcsóbb megoldás...

*
Keverőtárcsás mosógép
vásárlása...

*
HAJDU automata mosógépek...
*
Beépíthető mosógép -
rejtett mosás...

*
Candy mosógépek...
*
Miele mosógépek...
*
Whirlpool mosógépek...
*
Mosó-szárítógép luxuscikk?...
*
Indiai mosódió -
a természetes mosószer...

***
Szépséghibás mikrohullámú sütő vásárlása...
***
Szépséghibás mosogatógép
vásárlása...

***
Szépséghibás hűtő
vásárlása...

***
Kerti gépek kiválasztása...
Egyéni keresés
MosogatógépekHáztartási gépekHűtőgépekKerti gépek
© 2009 Minden jog fenntartva I internet-work.hu I Internet-work I Háztartási gépek I Szépséghibás mosógép ©

Külső hirdető cégeket is használunk hirdetéseink megjelenítésére. Ezek a cégek felhasználhatnak egyes adatokat (nem használhatják fel azonban nevét, e-mail címét vagy telefonszámát) ezen vagy más webhelyen végzett látogatásáról, annak érdekében, hogy megfelelő (és Önt érdeklő) hirdetéseket biztosíthassanak.
Ha további tájékoztatást szeretne kapni erről a gyakorlatról, kérjük, kattintson ide.
ok.hu mosógép Internet-work Távmunka Egészség Szilágyi család Távmunka Információs Lap Hordozókendő, kenguru Angol nyelvkönyv, angoltanulás Nyaralás horvátország, dél dalmácia, kemping, apartman horvátország Háztartási gépek, mosogatógép, mosógép, mosódió, hűtőgép, mikrohullámú, porszívó Kerti gépek, fűnyíró, sövényvágó, motorfűrész, láncfűrész, kapálógép, permetező Csikósmágnes a hűtőmágnes, huto magnes, hűtő mágnes Mondóka-tár, mondókék, versek, dalok, mesék gyerekeknek Segal Victor Timedesign generálkivitelezés Mamapakk AloeFloridaFLP Jelenet Csutkamanó Ersto Riedex Cukorfalat Kelleibt Judit-Jelenet Kunmadaras motor sport Bárdogdesign