A kombinált mikrohullámú sütő egész egyszerűen azt jelenti, hogy a mikrohullámú mellett grill üzemmóddal is rendelkezik a készülék. A grill üzemmóddal is rendelkező mikrosütőt személy szerint nagyon kedvelem, mivel nem kell külön melegszendvicssütővel rendelkeznem, illetve akár húst is süthetek benne.
A legjobb, ha a grill és mikrohullámú funkciót együtt is lehet használni a mikrosütőben, hiszen így nemcsak átpuhul, hanem meg is pirul az étel.
Ha profibb kombinált mikrohullámú sütőt szeretnénk, akkor olyat válasszunk, amelyik légkeveréses is, hiszen az sokkal hatékonyabb, biztosítja az egyeneletes hőeloszlást a melegítés során, és gyorsabban elkészül, illetve felmelegszik az étel is. A régebbi, illetve nem hőlégkeveréses mikrohullámú sütőkben ugyanis tapasztalhatjuk, hogy míg a tányér szélén már rotyog a főzelék, addig a közepe hideg marad.
Egyes mikrohullámú sütőkhöz adnak olyan speciális serpenyőt, pirítótálat is, amellyel akár a fagyos pizza is ropogósra sülhet át, mivel a serpenyőt a mikró forgótányérjára helyezve az átveszi a mikrohullámok hőenergiáját, s így nemcsak a benne sülő étel teteje de az alja is jól átsül.
Ha teljesen profi kombinált mikrohullámú sütőre vágyunk, ami akár teljes egészében helyettesíthet egy hagyományos sütőt, akkor akár ilyet is találhatunk a mikrosütők széles palettáján. Létezik ugyanis egy ún. inverteres technológia, amely segít abban, hogy az étel még gyorsabban, még egyenletesebben elkészüljön, miközben a készülék maga nem foglal több helyet, sőt még a súlya is kisebb lesz. A speciális automata programok pedig abban segítenek, hogy mennyi ideig süssük az ételt. Ezt úgy érik el, hogy az étel súlya és páratartalma alapján kiszámolják a megfelelő üzemmóddal és sütőteljesítménnyel a sütési időt. Kell ennél profibb kombinált mikrohullámú sütő?
Kombinált mikrohullámú sütő vásárlásakor mindig nézzünk szét több helyen is, mivel az egyes háztartási gépeket árusító boltok igen különböző árakkal kínálják ugyanazon márka, ugyanazon típusát is. A kombinált mikrók már elég tetemes összeget is kitehetnek és nem mindegy, hogy ugyanazt a mikrosütőt akár 10ezer forinttal olcsóbban is megvehetjük-e egy másik áruházban.
Üzembe helyezés után, illetve a rendszeres használat során ügyeljünk arra, hogy kívül-belül, de főleg belül rendszeresen takarítsuk ki, mert ez is befolyásolhatja a kombinált mikrohullámú sütő élettartamát, arról nem is beszélve, hogy a ráfröccsent ételmaradék igen kellemetlen szagokat áraszthat a grillezés bekapcsolása után.
|
|

Hogyan vásároljunk olcsón jó mikrohullámú sütőt...
* Mikrohullámú sütő márkák...
*
Beépíthető mikrohullámú sütő, rejtett melegítés...
*
Ártalmasak-e a mikrohullámú sütők...
***
Kombinált mosogatógépek vásárlása...
***
Kombinált hűtő vásárlása...
*** Kombinált mosógép vásárlása...
***
Kerti gépek kiválasztása...
|